Fétish vágyak és vonzalmak

A fetisizmus szóra sokak csak tűsarkakat és dominaruhás nőket látnak maguk előtt. Pedig sok minden lehet fétis, amit az ember nem is gondolna annak. A ruhákon kívül a szerepkörök, egy testrész vagy ruhadarab imádása, de még a fájdalom is beletartozhat. Általában egyikünkön se látszik, hogy mit és miképp élvezünk a szexben. Lehet, hogy férfi kollégád, ha senki nem látja, női tangabugyiban rohangál, vagy a visszafogott titkárnő átvedlik éjszaka dominává, és lakkcsizmában, korbáccsal a kezében osztja a férfiakat:

fetish

Gyakran maguk az alanyok sem tudják, hogy vonzódásuknak neve is van. Aki nem fetisiszta, az el sem tudja képzelni, hogy valakinek a szexuális izgalom csúcsát jelentheti, ha egy női lábujjat nyalogat, vagy ha gyertyát csöpögtetnek a heréjére. A sárról, vizeletről, székletről nem is beszélve. Bár utóbbiakat már csak a nagyon merészek vallják be, de az első magyar fétisbolt tulajdonosa szerint sokkal többen vannak, mint gondolnánk.
Túl van-e a normalitás határán, vagy még belefér? – De mi is az a fetisizmus? „Erotikus fétisekről” csak a XX. század elején kezdtek beszélni, addig a téma olyannyira tabunak számított, hogy még az ideggyógyászok sem foglalkoztak vele. A fogalmat Alfred Binet írta le 1887-ben, de a kifejezést Freud dobta be a köztudatba egy erről írt esszéjében. Akkor még úgy tartották, hogy rendellenes szexuális viselkedés, betegség, és ezért gyógyítani kell. A tudósoknak máig nem sikerült megegyezniük, hogy túl van-e a normalitás határán, vagy még belefér. Az, hogy mi válik valaki számára szexuálisan vonzóvá, látszólag véletlenszerű, de valószínűsíthető, hogy sokaknál a korai bevésődésnek van ebben szerepe.
Simon Kriszta latexruha készítő és férje szerint „elég lenne, ha egy kutató venné a fáradságot, végigolvasna pár szakfórumot, és elbeszélgetne néhány emberrel. Két dolog lenne rögtön világos: minden ember rendelkezik többé-kevésbé ezzel a dologgal, s adott kultúrkörtől függ, hogy hol húzzák meg a deviancia határát, másrészt mindenkinél más az előtörténet. Mondják, írják, főleg a férfiakra jellemző. Nem igaz! Azt állítják, hogy valami bevésődés lehet. Na de mire alapozva? Néhány embernek ismerem csak az „indulását”, ők amióta az eszüket tudják, fetisiszták. Kisgyerekkoruktól fogva, mindenféle különleges esemény nélkül. De hogy ez a szexualitás csúcsa? Minden bizonnyal vannak olyanok, akiknél ez a csúcs, és vannak olyanok, akiknél nem.”

Análszex után fáj és ég a segglyukam

Anális szex ég a segglyukam, análszex utáni égő érzés a segglyuk körül! Normális ilyenkor ha ennyire ég és vércsík volt a wc papíron? Tegnap párommal análisan szexeltünk, a seggembe élvezett. Utána nagyon égett a segglyukam és olyan volt mintha megszültem volna a seggemen keresztül. Nagyon fájt kidörzsöltnek éreztem, azóta rondán mondva szarni se tudok rendesen. Ha csak a wc papír hozzá ér sikítok. Egy halvány vércsík is volt rajta. És úgy érzem még ma is folyik kifelé a sperma a seggemből, mert olyan a bugyim és ragad is. Mit csináljak? Menjek el orvoshoz? A párom még nem tudja mert nem mondtam neki nem akarom megijeszteni vagy elvenni a kedvét az análtól.

nyitott_segglyuk_anal_sex_utan

– Úristen ez van akkor ha 18 évesek pornóból tanulják a gape szexet… Mi a rossebnek kell tinédzserként análozni? Hát biztos jól megrakott, és kirepedtél. használtatok egyáltalán síkosítót és óvszert? Úgy látszik nem. Nem szabad így durr bele, max a végét aztán óvatosan, alig mozogni, lassan. Ha fáj és nagyon kellemetlen hát abba kell hagyni és kész! De hát egy hasonló korú srácnak se lehet sok fogalma a szeretkezésről, ha csak így durr bele módon csinálja és csak ritkánszabad, mert a segglyukad nem rugalmas, mint a hüvelyed.
– Ha túl sokat csináljátok, nem fogod tudni kontrollálni a záróizmaidat se. Nézd meg a pornós csajok végbélnyílását, milyen ocsmányul néz ki. Ha nagy ritkán kerül csak sor ilyesmire (mit tudom én, pár hetente, pár havonta), akkor az nem gáz, van idő regenerálódni, de amúgy egészségtelen, hiszen kimeneti nyílás nem bemeneti, nem farokra tervezték.
– Szerintem vonulj be apácának, jobb lesz ennek a világnak nélküled! Idióta liba!
További cikkek anál sex témában: Mű végbélnyílás és igazi popsi, mindkettőt megkaphatod – Aleska Diamond magyar ribi néger fasszal a seggében képek és videó – Seggbebaszott magyar lányok: Csóka Evila, Balai Nikolett, Pósán Nikolett, Zsemlye Mónika, Mókus Lívia, Dr Balog Emese, Kővári Enikő, Hécz Norma, Miszlai Barbara, Krasznai Tünde, Darányi Renáta és további lányok itt.

Az önkielégítésről minden amit csak tudni lehet

Amit még nem tudtál az önkielégítésről. Autoerotika vagy magyarul önkielégítés: Sokan gondolják, hogy az örömszerzés mindenképpen partnert föltételez. Fő célunk, hogy jobban tudjunk egymásnak örömet szerezni, és mindkét fél jusson élveztekhez. Részben azoknak a filmeknek köszönhetően, amikben túlfűtött, lúzer tinédzserek meleg pitéket erőszakolnak meg, sokan úgy tekintenek az önkielégítésre, mint egy szánalmas, kétségbeesett, utolsó mentsvárra. Pedig ez nem így van. Az önkielégítés az egyik legkedveltebb időtöltés. És nem csak férfiaknak. Az egyedüli szex mellett szólva hadd kérdezzem meg:
– Önmagunknak miért ne szerezhetnénk örömet (ha éppen nincs, aki szerezzen nekünk)? Végül is elsősorban önmagunkért vagyunk felelősök, önmagunk testi-lelki jólétéről kell gondoskodnunk. S ha valamit kívánunk és meg is adhatunk magunknak – ha nem is egészen abban a formában, ahogyan leginkább szerettük volna –, miért ne adjuk meg?

szabo-hajnalka-maszturrbal

Amerikában a nők és tinédzserek háromnegyede vallotta be, hogy az elmúlt 3 hónapban bizony előfordult az ilyesféle örömszerzés, és ezeknek a nőknek a 44%-a használt hozzá vibrátort is. Szóval, lehet hogy nem beszélünk róla, de csinálni csináljuk.
És amíg azt gondolnánk, hogy a szinglik többet nyúlnak magukhoz, mint azok, akiknek párjuk van, akkor is csalódnunk kell. A házasok vagy állandó párkapcsolatban élők többet játszanak magukkal, mint az egyedülállók. A gyakrabban maszturbálók sokkal inkább ki vannak békülve testi adottságaikkal, és többre értékelik magukat, mint ezt ritkábban vagy egyáltalán nem űző társaik.
Aki hajlandó felfedezni saját testét, az bizonyítottan hajlandóbb partnere testén is felfedezőútra indulni, hogy közösen éljék át a lehető legnagyobb gyönyöröket.
A fantáziálás mind egyedül, mind duettben nagyon sokat lendít a dolgokon. Az első és legfontosabb lépés az, hogy kapcsoljunk ki minden stresszelő és aggodalmas gondolatot, és az ehhez vezető legegyszerűbb út a fantáziálás.
Ha bárkinek bármi kétsége lenne a fantáziálás hatalmával kapcsolatban, akkor itt egy példa: néhány amerikai kutató 10 olyan nőt vizsgált, akik állították, hogy anélkül mennek el, hogy magukhoz nyúlnának – csupán arra gondolnak, és megtörténik az orgazmus. Az eredmény valóban bizonyította, hogy képesek erre: ugyanazokat a fizikai jeleket produkálták, mint amikor nem csak az agy, de a kéz is dolgozik.
Vagy hol van az megírva, hogy csak másnak szerezhetünk örömet, önmagunknak nem?
Ha erre valaki azt mondja, hogy ő az ilyen örömet nem igényli, nem tudja élvezni vagy meggyőződése szerint egyenesen kárt okoz vele magának – akkor ezzel egy évszázados előítéletet szemléltet! Azt a múlt századokban általánosan elterjedt fölfogást, miszerint az önkielégítés nemcsak bűnös (a kereszténység szerint „Onan vétke”), hanem iszonyatosan veszélyes, egészségrontó cselekedet. Egyes papok és vallásos orvosok hajlamosak voltak szinte minden betegséget az önkielégítésre visszavezetni.
Ezen szerencsére az egyháziak is, meg az orvosok is rég túljutottak, ám az előítélet tovább élt, főleg a vallásos emberek körében. Nehéz pontosan fölmérni, hogy ez milyen károkat okoz még mindig! De talán nem véletlen, hogy a hozzám szexuálterápiai szaksegítségért folyamodók túlnyomó többségének problémája volt az önkielégítéssel: bűntudattal és rosszul gyakorolta, illetve nem merte csinálni.
Az önkielégítés értékelése. Az emberek véleménye az önkielégítésről ma sem egyértelmű, sőt eléggé ellentmondásos. Jelentős különbség van a férfiak és a nők véleménye között is.
Egy amerikai szociológus, S. Hite a ’70-es években két nagy vizsgálat (3 ezer nő és 7 ezer férfi kérdőíves kikérdezése) alapján megállapította, hogy az önkielégítést mindkét nem többsége elfogadja, de a férfiak 90%-a kifejezetten kedveli. Saját, főiskolások közötti vizsgálataim ugyanakkor azt mutatták, hogy csak a megkérdezettek jó egyharmada tartotta a nemiség normális megnyilvánulásának. A többiek szerint vagy veszélyes az egészségre vagy egyszerűen undorító. (Illetve sokan nem tudtak állást foglalni.) Amerikában is, és nálunk is megfigyelhető, hogy a nők ezen a téren tartózkodóbbak a férfiaknál, bár elég eltérő mértékben. Az amerikai nők 82%-a elismerte például, hogy – időnként vagy rendszeresen – gyakorolja az önkielégítést, míg az általam kérdezett nőknek alig több mint egynegyede vallotta be ezt. A férfiak Amerikában 90%-ban, nálunk csak 75%-os arányban gyakorolják. (Ezt az arányt egy 1986-os vizsgálatom is megerősítette.)
Érdekes azonban, hogy még az önkielégítést rendszeresen gyakorlók véleménye sem egységes. Ilyen vagy olyan mértékben őket is befolyásolják a mélyen gyökerező előítéletek. S. Hite például úgy találta, hogy a legtöbb nő inkább csak testileg élvezi az önkielégítést – hiszen végül is kielégül vele –, de lelkileg nem, mert magányosnak, vétkesnek vagy önzőnek érzi magát. A bűntudat a férfiaknál sem ritka, s köztük is sokan csak átmenetileg vagy tizenéves korban tartják megengedhetőnek az ilyenfajta örömszerzést.
Általánosan elterjedt az a nézet is, amely szerint az önkielégítés férfiak számára fontosabb és megengedhetőbb, mint a nők számára. Ezt azzal magyarázzák, hogy a férfiak nemi szükséglete erősebb, tehát érthető, hogy partner hiányában így könnyebbítenek magukon. Mások szerint éppen a nők számára fontosabb az önkielégítés, mert ők ezzel alakíthatják ki legkönnyebben és leggyorsabban saját orgazmuskészségüket, ami nélkül a közösülést el sem szabadna kezdeni.
Ahogyan egy megkérdezett nő mondta: a nők számára az önkielégítés jelentősége abban áll, hogy segít belejönni a szexbe, jó viszonyt kialakítani saját testükkel és bármikor elérni a kielégülést.
Az önkielégítést végzőknek (rejszol, önkielégítést végez, marokmarcsa, masztizik, onanizál, recskázik) a szexben sincs annyi problémájuk, hisz jobban ismerik erogén zónáikat. A masztiban jelentősége van a szexuális segédeszközöknek is. A maszturbálás az önkielégítés, a saját testünk megismerése a legjobb út a kielégítő élvezetekhez. Szex segédeszközöket férfiaknak és nőknek (vibrátorok, dildók, péniszpumpák, és sorolhatnánk) erotikus boltokban, szexshopban Szexshop üzlet Budapest V. kerület Károly krt. 14. félemelet, nyitva minden nap – vásárolhatod meg, vagy az online sexshop webáruházban rendelheted meg.
Az autorerotika bejegyzések 1. rész Az önkielégítés értékelése – 2. rész Az autoerotika kezdetei, múltbéli áttekintés – 3. rész A nők idegenkedésének okai az önkielégítéstől – 4. rész Mire jó a férfiaknak az önkielégítés, az autoerotika – 5. rész Miért fontos a nőknek az önkielégítés – 6. rész A változatos önkielégítés, sokféle maszturbálás.

Vibrátort fogok használni

Vibrátort fogok használni, ezért körülnézek a neten! A szexshop üzletekben és online webshopokban megvásárolható G-pont vibrátor ára a minőség függvényében változik, az olcsóbb verzió – ami első kipróbálásra ajánlott – pár ezer forintért elérhető, míg a komolyabb darabok 10-15 ezer forint körül kezdődnek. Ha el tudunk menni egy szexshop üzletbe (Például az budapesti Sexshop centerbe, a Károly krt. 14. sz. alá), akkor jobb kézbe venni és kipróbálni a terméket, ha nem akkor a Szexpláza online sexshop webáruházban rendeljünk egyet. Itt hívnánk fel a figyelmet, amennyiben a segédeszköz több helyre is becsúszik, akkor az anális behatolásnál mindenképen óvszert kell húzni rá, és a használat után levenni, és így helyezhető a vaginába…

g-pont-vibrtorral-fogok-elvezkedni

A hajlított végú vibrátorok a g-pont és prosztata izgatásra a legjobbak, g-pont vibrátor vagy prosztata vibrátor néven ismertek. A szexsopban kapható g-pont vibrátorhoz vásároljunk sikosítót is. Az orgazmus pontok egyike, a G-pont. A vadító női orgazmuspontok közül a G-pont a legismertebb erről videók, és szakértőtől írást, a Sexsop center Budapest blogjára kattintva itt találsz.

Szexpláza belépés magyar és angol

Szexpláza HungarianEnglish

flag-huSzexpláza magyar tartalom
Szexpláza Tagi tartalom – Tagi jelszó kérése – Ffrissítés új pornóvideók, és filmjelenetek normál és HD minőségben, különféle témákban tagoknak! Több mint 622 pornófilm! Videók, gyűjtemények témánként, megapackok itt! Magyar szereplőkkel és plázacicákkal 25 DVD film is letölthető, a moziban pornóvetítés! Belépés látogatóknak és tagoknak.
Szexpláza.hu: amatőr, ázsiai, baszdmeg, bulvár, celeb, erotika, extrém, szexképek, közösségi web, ki kicsoda, kurvák masszőrnők, linkek, lány naplója, magyar lányok, médiahírek, modellek, plázacicák, pornó, pornó veboldalak, szex, szex dr, szexhírek cikkek, szexkellékek, szextörténetek, tinilányok, videók. Szex és pornó videók kategóriánként.

adult-content-18

Szexpláza.hu kategóriák: Amatőr, ázsiai, baszdmeg, bulvár, celeb, erotika, extrém, képek, közösségi web, ki kicsoda, kurvák masszőrnők, linkek, lulu naplója, magyar lányok, médiahírek, modellek, plázacicák, pornó, pornó veboldalak, szex, szex dr, szexhírek cikkek, szexkellékek, szexshop, történetek, teen, videók.

flag-enSzexplaza English content
Szexplaza Sex news: Amateur, asian, celebrity, community, extreme, fuck you, hungarian porn stars, links, girl’s diary, media, porn, porn sites, sex, sex dr, sex stories, sex shop, tabloid, teen, videos, who is who, whores. Sex and porn videos categories. Szexplaza porn theater. Adult sex shop us. Sex and porn videos by category.

A magyar férfiak nem bírják szex nélkül

felmeresA magyar férfiak nem bírják szex nélkül! A TÁRKI tizenegyedik, Társadalmi Klíma Riportjából az is kiderül, hogy szex nélkül is működő kapcsolatot csak minden harmadik nő és minden ötödik férfi tud elképzelni. Az előjátékra a magyarok 57 százaléka fordít 10 percnél többet, és közel egytizedük tartja izgalmasnak, ha idegenek nézik szex közben – áll a felmérésben.
Tíz magyarból egy – saját állítása szerint – egy napot sem bír ki szex nélkül. A férfiak felülreprezentáltak a mindennapi szexet kívánatosnak tartók körében. Az idős nők 53 százaléka, míg az idős férfiak 42 százaléka tart működőképesnek egy szex nélküli párkapcsolatot. Ugyanez az arány a fiatalok körében 18, illetve 11 százalék.
A magyarok egynegyede szeretkezett már szakítás után is a párjával. A kutatás tanúsága szerint minél fiatalabb valaki, annál inkább hajlamos lefeküdni korábbi párjával. Meglepő adat, hogy a férfiak között több híve van a hosszabb előjátéknak, mint a nők körében. Míg a fiatalok kétharmada általában hosszabb időt szán az előjátékra, addig az idősek körében ezt csak minden harmadik ember teszi meg, a többség nem foglalkozik olyan sokat az előjátékkal.
Az időseknek 6, a fiataloknak 12 százaléka találja izgalmasnak az idegenek előtt zajló szexet. A teljes tanulmány – amely kitér a hazai pornóiparban tapasztalt változásokra is – letölthető az Image Factory és a TÁRKI honlapjáról.

Szexpláza februári top keresőszavak a Google szerint

Szexpláza február top keresőszavakat nézve,  a Google analytics szerint, nem az általános pornós szavakat nézve, most VV pornós Verára, polgári nevén Kertész Verára volt a legnagyobb érdeklődés. Érdekes, hogy a szex, szót sokan sex beütésével keresik, mint pl a szexpláza helyett sexpláza, vagy testvér szex, helyett testvér sex.
A keresőszavak listája sorrendben: porno, szexpláza.hu, rosszlányok, anya fia sex, gabriella fox, kelly lennox, vv vera porno casting, excsajok, vv vera szexvideója, szép pinák, varga zsuzsa képei, sexpláza, vv vera porno videó, zoo sex, bonnie singer, ihász petra, sexplaza, varga zsuzsa képek, állatszex, ökölszex, öreg pinák, családi szex történet, magyar pornósztárok, öregpicsák, varga zsuzsa meztelen képei, bonny singer, vv vera szexvideo, vv vera sexvideo, teresa orlowski, családi sex történetek, cumshot, vera porno, sheilah porno, voksán virág pornó, www.szexplaza.hu, vv vera sex videó, vv vera szexvideó, vv vera pornó casting, vv vera porno videója, napiszar, regina moon, testvér szex, szex történetek, trixxx, pornó, vera porno video, családi szextörténet, melanie rios, nagy fasz, baszás, varga zsuzsa meztelen képek, pornófilm, kyra black, julia taylor, voksán virág porno, anita blond, vv vera pornóvideo, japán pornó.
A keresőszavak linkelve itt: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
A szexpláza kategóriái ezek: Amatőr, Ázsiai, Baszdmeg, Bulvár, Celeb, Erotika, Extrém, Képek, Közösségi web, Kurvák masszőrnők, Linkek, Lulu naplója, Magyar lányok, Médiahírek, Plázacicák, Pornó, Pornó veboldalak, Szex, Szex Dr, Szex kellékek, Szexhírek cikkek, Szexkellékek, Történetek, Teen, Videók.

Élvezd jobban a szexet

Lehet, hogy jól csinálod, de mindig lehet még jobban – csak fogadd meg a szexuális tanácsokat!
Jó csók: Lassan és gyengéden: a csókolózás legnagyobb ellensége a kapkodás. Ha sietnetek kell is: a csók mindig komolyabb, mint egy gyors puszi. Jobb csók: Használd a nyelvtudásodat! Közben nézz mélyen a szemébe, de hagyd ki a nyak és a fülek felé való kalandozást. Legjobb csók: A szájnak segítsen a kéz: hogyha csókolózás közben az ujjaiddal játsztol a partnered ajkán, azzal őrülten felizgatod. Tovább a teljes cikkre

A tökéletes nyaláshoz vezető út

punci_nyalas_Intimcenter_szex_shopGyengéd előjáték, figyelem és ritmusérzék. Ha ezek megvannak, már nem lehet nagy baj. Azért lehet használni az ujjakat is. Orális tippek, férfiaknak.
Ahány nő, annyi íz, annyi illat, annyi szokás. Hogy mégis hogyan lehet orálisan kielégíteni őket? A Cunnilingus Tutor tippjeit osztjuk meg önökkel.
Előjáték
Nem kell rögtön a lényegre térni. A nőknek időt kell hagyni, hogy feloldódjanak, ellazuljanak. Csókolgassa, harapdálja partnerét, nyalogassa, szopogassa a száját, a melleit, fedezze fel a testét a lábujjaktól a homlokáig. Meg fog lepődni mennyi apró, érzékeny kis erogénzónát talál. Tudta például, hogy a térd hátsó része milyen fogékony terület? Próbálja ki. Érdemes figyelni arra, hogy mikor nyelvével lejjebb kalandozik a nő testén, akkor se vonja be a csiklót az előjátékba. Nincs izgatóbb a várakozásnál.
A gyenge pont
Hogy milyen pózban csinálják, a fantáziájukon múlik. A lehetőségek határtalanok. A nő fekhet a hátán, térdelhet kutyapózban, állhat a kádban, a motorháztetőnek dőlve vagy ülhet a konyhapulton. Vagy a férfi arcán. A honlap egyik férfi olvasója azt javasolja, érdemes a csiklót a gát környékéről indulva lassú, finom nyelvmozdulatokkal megközelíteni. Meg kell találni azt a pontot a csiklón, vagy annak közelében, ami épp tökéletes. Azt a területet, ahonnan minden nyelvcsapása nyomán hullámokban ömlik szét partnere testében a gyönyör. Hogy mégis hogyan? Ennek több útja is van. A legegyszerűbb, ha megkérdezi tőle, hogyan csinálja. Legyen ő a vezetője. A nők ugyanis különböző módon szeretik. A másik technika, hogy figyel. Próbálgatja a mozdulatokat, a sebességet, a nyomás erősségét. Rá fog jönni mikor találta el. Csak olvasni kell a mozdulatokban, a hangokban. Ha kedvese kéjesen felnyög, megremeg, megmarkolja a kezét, a haját, akkor jó úton jár.
Ha megtalálta, azt a bizonyos pontot, akkor sem kell sietni. Legyen gyengéd, játsszon egy kicsit. Adjon hangot annak, hogy élvezi, amit csinál és néha nézzen a nő szemébe. Az nagyon izgató tud lenni.
Laza nyelv
Sok férfi megfeszített nyelvel, vadul támadja meg a csiklót. Ez egy pocsék taktika. Az ellazult nyelv egész felszínét kell használni. Nyalogassa körbe-körbe, fel és le, masszírozza lágyan a klitoriszt. Olvashatunk olyan technikáról, amely az ABC betűinek másolását javasolja a nyelvmozdulatokhoz. Azaz az ABC lenyalását. Vagy rányalását. A dolog kicsit furán hangzik, ráadásul elvonja a figyelmet a nő reakcióiról. Így nem igazán élvezetes. Sok nő szereti, ha nyelv a hüvelyébe is belehatol. Ebben az esetben nyugodtan megfeszítheti.
Fürge ujjak
A kezei szabadok, így használhatja őket az élvezet fokozására. Simogathatja a nő fenekét, melleit, combját. Cirógathatja a szeméremajkakat. Összekenheti a nő testét nedvével. De az orális örömszerzés legjobb kiegészítője, ha ujjait behatolásra használja. Behatolhat a hüvelybe, vagy a fenekébe is. Ebben az esetben nem árt egy kis síkosító. Arra viszont vigyázni kell, hogy utána ne kerüljenek az ujjai a hüvely közelébe. Fertőzést okozhat.

kozteri_pina

A végkifejlet
Mikor kellőképpen felizgatta a nőt és megtalálta az izgató pontokat, a legjobb technikát, neki lehet állni a munkának. Ütemesen nyalogassa a klitoriszt, ne hagyja abba, ne változtasson a ritmuson. Hogy eljutassa a csúcsra, ahhoz türelem kell. Egyenletes mozdulatok, nyelvcsapások, lökések. A beszélgetésnek ezen a ponton már nincs helye. Azt pedig főleg ne kérdezze meg, hogy “mikor mész már el?”. Várjon és szorgoskodjon, amíg remegő testével a nő satuként nem fonja körbe lábaival. Hagyja elmerülni egy érzéki, mindent feledtető, felszabadult orgazmusban!

A nők vére mérgező?

A nők vére mérgező? Természetesen nem, de van ahol másképp gondolják. Chhaupadi, így hívják azt a kultúrális hagyományt Nepálban, amelynek következtében minden érett fiatal lány és nő havonta egyszer távol a családjától és otthonától, állatokhoz méltó körülmények között tölt egy hetet, mivel úgy tartják, menstruációjuk idején rontást hozhatnak mindenre, amivel érintkeznek.

a_nok_vere_mergezo

Nepál nyugati vidékein a hindu nők a mai napig – maguktól, mert ezt látták édesanyjuktól, vagy a közösség nyomására – alávetik magukat ennek a hagyománynak annak ellenére, hogy az ország 2005-ben illegálisnak nyilvánította a nők kirekesztését menstruációjuk idején… A cikk folytatása itt.

A cikk folytatása itt: A nők vére mérgező? © 2014 Szexplaza.hu. Sex, pornó, nők.